maceram

Az élet Isztambulban MACERAS, de a legizgalmasabb, ami eddig valaha történt velem. Ez az én nagy MACERAM!

Magyarország- Törökország 3:1

Kinek is drukkoltam?

Már minimum egy héttel azelőtt elkezdtünk készülni arra az estére. Tervezgettük, hogy hol/ kivel nézzük majd, meg hogyan szurkolunk, meg kinek, és találgattunk, hogy vajon ki fog nyerni. Végül úgy döntöttünk, hogy Sezar nővérénél nézzük a meccset, mert nagyon szeretjük őket, meg szép lakás, plazmatévé és jó vacsora társul így az élményhez.

Aznap nem mentem dolgozni, mert reggel nem voltam túl jól, és írtam a főnöknek, hogy pár órával később érek be, amire azt a választ kaptam, hogy nyugodtan maradja otthon. Nem kellett kétszer mondani. A mi buszmegállónkban találkoztunk Sezarral 5-kor, és busszal, meg komppal és vonattal jutottunk el a nővéréhez. Útközben vettünk gyümölcslét meg chipset, mégse menjünk üres kézzel.

Finom vacsorával vártak minket. Ettünk levest (valamilyen nagyon fűszeres lencseleves volt), meg volt főételnek krumplipürével töltött óriási fasírt sütőben sütve. És saláta. Kaja után még volt másfél óránk a kezdésig, szóval én a Sibellel dumálgattam a konyhában, félig … 2/3 százalékban angolul, 1/3 törökül.

A meccs előtt még ittunk çay-t (tea), amihez persze elfogyaszthatatlan mennyiségű édesség, és magvak, csoki, süti, minden dukál. A meccsre még egy barátunk is megérkezett, így öten ültünk le a TV elé nagy várakozásokkal.

A srácoknak nagyon nagy volt ám a szája, Sezar azt mondta, hogy másnap nem tudok majd dolgozni, mert végig fogom sírni az éjszakát, hiszen 5:0-ra vernek meg bennünket. Aztán megérkezett az első magyar gól, és az arcukra ráfagyott a mosoly, de találékonyak voltak, percenként emlékeztettek, hogy egy focimeccs az bizony 90 perces.

Az egyenlítés mindent visszaállított az eredeti szituációba: én sírni fogok…nagyon…

És akkor a második félidőben a 2. és a 3. gól bizony nem csak kiegyenesítette a mosolyukat, de lefelé is görbítette azt. 2:1-nél még néhány gyenge próbálkozás volt, hogy 5:2…5:2…de már az utolsó 10 percben csendesek voltak, csak néha-néha szisszentek fel, ha a játékosok kihagytak egy-egy…helyzetet. 😀

Aznap náluk aludtunk, és onnan mentünk dolgozni.

Hogy megvalljam, remekül aludtam, de nem a meccsnek, hanem az ágynak volt köszönhető. Természetesen a magyaroknak drukkoltam, és örültem, hogy nyertünk…de a foci az foci…eléggé hidegen hagy. 😀

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on október 20, 2012 by in Élet-kép.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: