maceram

Az élet Isztambulban MACERAS, de a legizgalmasabb, ami eddig valaha történt velem. Ez az én nagy MACERAM!

Iyi Bayramlar!- Amit Ábrahám hagyott a törökökre 1. rész

Eredetileg nem akartam nagyon belemenni a részletekbe, hogy mi is ez, hogy is van ez, de sokat olvastam utána, és NAGYON ÉRDEKES, szóval az én sztorim előtt TESSÉK ELOLVASNI, mit is ünnepelnek a mi régi jó vendégeink! 😉

„Kurban bayramı”, vagyis Áldozati Ünnep- emlékezés Ábrahámra. Emlékeztek még a hittanórákra…vagy a magyarórákra…? Nem? Segítek:
Ábrahám próféta volt, nem csak a keresztények, de a törökök szerint is. A bibliai történet szerint, amely nem sokban különbözik a muszlimtól, Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy feltétlen hűsége jeléül áldozza fel fiát, Izsákot (az iszlám szerint Izmaelt). Ábrahám pedig felment a hegyre fiával, de mielőtt bemutatta volna áldozatát, Isten angyala megállította a kezét, és egy kost adott neki. Isten látta, hogy prófétája hűséges hozzá, így nem engedte, hogy megölje a fiát.
Hát ezért, a törökök minden évben iszlám holdnaptár utolsó hónapjának tízedik napján, a Kurban bayramı idején állat áldozatot mutatnak be istenüknek, Allahnak.

A szabadság már szerdán elkezdődött. Jobb helyeken az egész nap szabad volt, magán cégeknél csak a felet adták meg. Sezarral szerencsések voltunk, az egész szerdát otthon töltöttük, készülődtünk az utazásra. Mert hol máshol is töltöttük volna az ünnepet, mint a rokonoknál.
Még török nyelvtudásom gyér szintjén is egyértelműen észrevettem, hogy mindenki nagyon izgatott a közeledő ünnep miatt. Az utcák, a boltok, a bazárok tömve voltak emberekkel, mindenki nagy szatyrokkal rohangált. Olyan volt, mint a karácsony előtti hetek, csak hó, meg díszek meg ajándékok nélkül.
A szokás az, hogy új ruhát kell viselni az ünnepen, aminek nagyon megörültem, mert az VÁSÁRLÁST jelent, de sajnos Sezar hamar visszarántott a valóságba: decemberig nincs pénzünk, így költekezni is minimálisan lehet. Beraktuk hát a legszebb ruháinkat a bőröndbe, és öt órakor már a buszon zötykölődtünk, ami elvisz ahhoz a buszig, amivel majd a rokonokig zötykölődhetünk. :D(haha, majd írok a távolsági buszok szisztematikájáról is, ne aggódjatok!)

Valamikor hajnali 2-kor érkeztünk meg egy Çaycuma melletti kisvárosba, ami közvetlenül szomszédos a faluval, ahol a nagyszülők laknak. Mert az ünnep idejére mindenki hazalátogat, abszolút haza, a legöregebb ősig, vagyis mi a nagyszülőkhöz. Fogadni merek, hogy ez a pár nap az egyetlen időszak, amikor van élet meg emberek a faluban. Helyünk van bőven a házban, mert a nagyszülők háza földszintből + emeletből áll, amire Sezar szülei húztak még egy szintet, csak azért, ha jönnek a rokonok, legyen hol aludni.
Nos, ahogy mondtam, hajnali 2 órakor leszálltunk a buszról, és a kihalt, sötét semmi… hideg semmi közepén találtuk magunkat. Sezar mondta, hogy ne aggódjak, apukája majd (majd!!!) jön értünk, addig üljünk le a padra. Udvariasan érdeklődtem, hogy biztosan jön-e a papa, mert különben a padra fagyok, de 20 perc várakozás után a kocsi előállt, és mi már süvítettünk is fel a hegyre.
Mert a falu egy hegyen van. Nem a legmagasabbon, de elég magason ahhoz, hogy elámuljak a kilátáson. Egyébként más nem is nagyon van ott: kilátás, mecset és temető. Sem egy bolt, sem egy kávézó. De a tehenek szabadon mászkálhatnak fel s alá, csak hogy legyen egy kis akció mégis!


Leparkoltunk, én kiszálltam a kocsiból és trappoltam a ház felé, csak a jó, meleg ágy lebegett a szemem előtt, amikor Sezar megállított: – Nem nézed meg?- Mit??!!!- megfordultam, és az udvar végében ott kuporgott egy édes kis bika borjú, akkora lehetett, mint egy gardróbszekrény. Békésen nézelődött a két hatalmas fekete szemével, mit sem sejtve, hogy mi vár rá holnap. Egy pillanatra megfordult a fejemben (CSAK EGY PILLANATRA!!), hogy milyen jó lenne megsimizni, megdögönyözni, de rájöttem, hogy bizony ez a tehén nagyobbik fajtája, hát csak nem fogok VÉRBIKÁT simogatni?!
De a dilemma kialakult: Biztosan meg akarom nézni, ahogy leölik ezt a szerencsétlen állatot? Sezar sem sokat segített- Hát nem egy szép látvány. Tavaly például nem volt valami jó a hentes, aki jött, hogy megölje, és nem sikerült megfelelő helyen elvágni a nyakát, így a bika csak dobálta magát, végül egy baltával kellett lenyesni a fejét… de amúgy sem halnak meg gyorsan. Három lábuk van lekötözve, a negyedik nem, hogy a haláltusa alatt szabadon mozoghasson, hogy a lelke könnyebben kiszálljon belőle. Kb. 10 – 15 percig hánykolódnak, mielőtt meghalnak.
Pfff… na, mondom, azért én sem vagyok semmi, mit akarok látni!! De aztán Sezar azt is elmondta, hogy közben imát énekelnek a férfiak, akik ott vannak, hogy felajánlják az áldozatot Istennek. NA, ezt meg akartam nézni!! Amúgy is, láttam én már a mamát csirkét vágni, annyival nem lehet rosszabb!
A lakás fenn hideg volt, és még az ágyunk sem volt készen. Nyűgös és fáradt voltam, csak fürödni és aludni akartam. És akkor szépen észrevettem, hogy beraktam mindent a csomagunkba, 5 féle sálat, vagy 4 fülbevalót, 2 karkötőt és 3 nyakláncot, az egész sminkfelszerelésemet, és extra fölsőket, hogy válogathassak, de alsóneműt EGYET SEM!!! Így hát, minden este fürdés közben moshattam bugyit. Néha elgondolkodom, hogy ne vegyem-e ki az önéletrajzomból a „pontos, megbízható, precíz munka” részt. 😀
Ebben a virágos hangulatomban juttatták el a tudatomig a következő tényt: az angol wc nem szuperál, használjam a hagyományosat. Szájam legörbült, egy könnycsepp kigördült, és az egész falusi tartózkodás alatt igyekeztem minimálisra redukálni a pisilést, azt is otthon, mert még az volt a legtisztább (mivel 3x takarítottam ki).


Másnap 9 órakor Sezar keltett, csodaszép őszi reggelre ébredtem. Szuperül aludtam, a nap besütött a szobába, az idő kellemes volt. Kevesebb, mint 20 perc alatt elkészültem, és ünnepi szerelésemben levonultam a másodikról a földszintre, hogy cipőmet felvevén elinduljak az áldozat bemutatásának színhelyére. Kitártam az ajtót, mélyet szippantottam az őszi levegőből, majd rápillantottam a közeledő Kedvesemre. – Ne haragudj, elkéstünk. Már vége. – Mi? Hogy, mármint… már elvágták a torkát?- Ó, már meg is nyúzták, de ha akarod, odamehetünk megnézni, hogyan darabolják fel.

Pfffffffffffffffffffffff…. hallottatok már ilyet? Olyan dühös voltam, de olyan nagyon, hogy a cipőmet ledobva feltrappoltam az emeletre és 10 percig duzzogtam. De aztán kiderült, hogy nem Sezar hibája volt, az öregek (apa, nagybácsi, nagypapa) nem tudták, hogy nagyon nagyon szeretnénk látni a számukra már nem túl érdekes áldozat-bemutatást, és a hentes is korábban érkezett a vártnál. Sezar teljesen időben keltett, csak hát a fránya körülmények. No, de majd jövőre… :/

Advertisements

One comment on “Iyi Bayramlar!- Amit Ábrahám hagyott a törökökre 1. rész

  1. Kispál Ferenc
    október 31, 2012

    Kedves Írisz ! Tudod már én is elvágtam néhány állat nyakát és sohasem éreztem, hogy élvezet végig nézni az áldozatom halál tusáját. Ne sajnáld az “élményt”. Még mindig szeretem olvasni az élmény beszámolóid ! Várom a következőt ! Üdv.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on október 30, 2012 by in Kultúra and tagged , , , , , , , , , , , .

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: