maceram

Az élet Isztambulban MACERAS, de a legizgalmasabb, ami eddig valaha történt velem. Ez az én nagy MACERAM!

Iyi Bayramlar!- Amit Ábrahám hagyott a törökökre 2. rész

A csütörtök, a nagy csalódás után, hogy nem láthattam a bika megölését, egészen jól telt. Sőt, kifejezetten jól. Az egész háza-népe szorgoskodott, mert délutánra vendégeket vártunk.
Ugyanis az a jó szokás járja arrafelé, hogy a falut 3 részre osztják (FIGYELEM! Matematika következik, az allergiások kéretik átugrani ezt a részt!). A 3 nap alatt az 1-1 rész a házigazda, a másik kettő pedig meglátogatja azt.
És ha már a matematikánál tartunk, hadd meséljek egy kicsit az áldozati állatról számokban: pénztárcától függően lehet áldozni bárányt, kost, tehenet, bikát, akár tevét is. A lényeg, hogy az állatnak meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak. Minimum 2 évesnek kell lennie, nem lehet terhes, beteg vagy sérült. Ha valaki bárányt vesz, akkor azt egyedül kell fizetnie, de a tehenet már lehet 3 részre osztani, vagy nagyobb tehén, bika esetén akár 7 felé lehet dobni a költségeket.

 

 

Aztán a levágott állatot is matematikázni kell: 3 részre osztják: 1 rész marad otthon a családnak, hogy elkészítsék finom ételnek, és megvendégeljék a többi családot. 1 részt a családtagok között kell szétosztani, 1 részt pedig a szegényeknek kell adni.
Ezeknek a fontos számoknak a tudatában olvassátok soraimat: Az egész háza-népe szorgoskodott, mert délutánra vendégeket vártunk.… úgy 80-120 embert. Körülbelül.

Nekem először a nagyszülők emeleti szintjét kellett kitakarítanom. Portörlés és porszívózás. Nem hangzik soknak, csak hát ugye török öregekről lévén szó, mindent, ismétlem MINDENT szőnyeg borított. Ha esetleg egy szőnyeg nem volt elég nagy a szobához, akkor az üres részre keresztben egy másik szőnyeget terítettek. Néha 2 szőnyeget egymásra. Szőnyeg-szőnyeg hátán: nappaliban, hálóban, előszobában és konyhában. Nem volt egyszerű kiporszívózni.


A mamának is sok, divatja múlt, ósdi nagy szőnyegei vannak. Néhány igazán borzalmas színű. A húgommal mindig cigányosnak neveztük, hiszen olyan színes volt, mint az ő ruhájuk. De most jövök rá, hogy nem cigányos az, hanem törökös, vagy esetleg a török és a cigány kultúra gyökereiben nagyon hasonlít egymásra. Amikor ezt megemlítettem Sezarnak, felhozva bizonyítékul a rettentő mennyiségű szín, szőnyeg és arany használatát, valamint a számomra már ízléstelenül giccses lakberendezést, nagyon megsértődött. Törökországban sem szeretik a cigányokat. Pedig azt gondolom, hogy csak azért, mert a mai helyzet nem kielégítő, nem szabad tagadni a kulturális gyökereket. A cigányok is valahonnan India felől jöttek, mi meg a törökökkel az Urál felől, és mindenki keveredett mindenkivel, és egymástól lestük és hallottunk el mindent. Nem szabad elzárkózni semmitől sem. Én is csak azt mondom a törököknek, akiknek az az első reakciójuk, hogy a magyarok valójában mind törökök: Hogy nem törökök vagyunk, hanem rokonok.

Egyébként öreg, vagy zsúfolt házakban mindig rámjön a kutathatnék érzés. Micsoda kincseket rejthetnek a fiókok! A nagypapa és a nagymama még egészen más korszakból származik, mint mi. Törökország az utóbbi 50 évben rengeteget fejlődött, a generációs különbségek többszörösei a miénknek. Móricz Zsigmondnál lehet olvasni történeteket a századfordulós (19-20. század) magyar vidékről, amik megdöbbentőek. Mikben hittek a falusiak, miket csináltak, stb. Körülbelül a dédapáink kora, vagy kicsit korábban, kinek-mi. Na, ezek a történetek ugyanúgy megvannak Törökországban, csak nem dédapa, hanem nagyapa, és apa a főszereplő. Nem hiszitek? Babanne (Sezar apai nagymamája) nem tud olvasni, soha nem is járt iskolába. Sezar apukája nem tudja, hogy mikor született, ugyanis aratás ideje volt, és nem volt idő elmenni az anyakönyvi hivatalba, hogy bejegyezzék a jövevényt. Így május 1-jét választotta születésnapjául, valamit mégis kellett. Sezar azt is mesélte, hogy (nem emlékszem, hogy az ő családjában-e, vagy ismerősökében), megszületett a kisbaba, de a szülők nem akartak elmenni a városba (ami messze volt, főleg gyalog), így a halott bátyja anyakönyvi kivonatát használták az új kisbaba azonosítására. Néhány év különbség igazán nem számít.
Végül nem kutattam nagyon. A polcon volt egy fényképalbum régi képekkel, azt lapoztam fel. Meg az egyik kisszobában (tiszta-nappalinak nevezném, mint nálunk a tiszta-szoba volt) kinyitottam egy szekrényt, de csak ágynemű meg régi ruhák volt benne.

A takarítás után az egész napomat a konyhában töltöttem, mert a vendégek déltől este 7-ig csak jöttek és jöttek. Zömében mosogattam, és segítettem tálalni az ételt. Egyszer megpróbáltam interakcióba keveredni néhány vendéggel, de nem úgy sikerült, ahogy vártam.
Nem volt senki a közelben (Sezar, anyukája vagy apukája), de vendégek jöttek, és leültek a nappaliba. meg akartam kérdezni, hogy „Mit szeretnének inni?”. Ez úgy van helyesen, hogy „Ne içmek istiyorsun?” (szó szerint: Mi inni akarsz?), de sikerült azt kérdeznem, hogy „Ne istiyorsun?” vagyis, hogy „Mit iszol?”. Néznek rám óriási szemekkel, én meg gondoltam, nem volt jó a kiejtésem, hát elismételtem még egyszer. „Mit iszol?” Továbbra is néma csend, néznek egymásra. Még egyszer megpróbáltam, kicsit hangosabban: „MIT ISZOL?” De semmi reakció. Ők hülyének néztek engem, én hülyének néztem őket. Így hát leegyszerűsítettem a dolgokat: Çay? Ayran? Su? Kola? (Tea? Ayran? (kb kefír és yoghurt közötti ital) Víz? Kóla?) És végre valakinek leesett, hogy azt próbálom megtudakolni, hogy mit hozhatok inni, és nem azt, hogy éppen mit isznak, amikor nyilvánvalóan nem isznak semmit. A nap további részét a konyhában töltöttem.
Mi volt a menü? Volt rizs és marhapörkölt, börek és sigara börek, csalamádé, sarma és dolma, sült tök és baklava! 😀 A képeken megnézhetitek, mik is ezek!

Este, miután az utolsó vendég is elment, mi is vendégségbe mentünk. Csak rövid pofavizit volt ez csupán, Sezer nagynénjét, majd nagybátyját látogattuk meg. A nagynéni teljesen oda van értem, meg amúgy úgy általában az összes hölgy. Úgy 45-50-től felfelé. Folyton mondják, hogy milyen szép vagyok, és kedves és szeretni való. Megkérdeztem Sezart, miért van ez, mire csak a vállát vonta:- Európai vagy, tehát különleges. Szép az arcod, persze, hogy szeretnek. – Pfff, azt hittem van néhány jó belső tulajdonságom is: pl. kedves vagyok és mosolygós. Próbálok beszélgetni velük és figyelmes vagyok. Nem gondolod, hogy ESETLEG ezek is közrejátszhatnak egy kicsit. – Ja, de.
A nagynéni férje igazi kacsa-segge, be nem áll a szája. Folyamatosan darál NEKEM, persze én semmit nem értek. Amikor Sezar anyukája beszél hozzám, azt megértem, ő lassan és egyszerűen beszél. Ez a hapsi viszont darál, tájszólása van, és fogadok, hogy a legkacifántosabb szavakat használja. De amúgy nagyon aranyos kis emberke. 😀

A nagybácsinak 4 lánya van. A legidősebb néhány hónappal fiatalabb Sezarnál, de 4 éve férjnél van és van egy tündéri kisfia. Sezar teljesen oda van érte. Náluk (mármint a nagybácsinál) voltunk aznap utoljára. van egy érdekességem számotokra innen is: Úgy vettem észre, hogy Törökországban a kisgyerekeket kisfelnőttekként kezelik. Nem fektetik ám le őket 8 órakor, sőt! Ez a baba is alig fél éves, de éjjel 11-kor még közöttünk mászkált. Aztán éjfél körül, amikor az altatás következett, az sem a számomra megszokott módon zajlott. Itthon az anyuka (vagy esetleg egy közeli rokon) elvonul a kisbabával egy sötét, nyugodt, csendes szobába, és szépen elringatja az ölében. Esetleg halkan énekel neki egy altatót. — Hát itt bizony más a helyzet, az anyuka leült a szoba közepére, hátát a falnak vetette, kinyújtott lábára (bokatájon) rátette egy párnát. A párnára a gyereket, és elkezdte (számomra őrült sebességgel) ringatni. Ahogy mondtam,a szoba közepén. A szobában voltunk mi, Sezar anyukája és apukája, a nagynéni és nagybácsi, a baba anyukájának 3 testvére, a nagypapa és két távolabbi rokon. Hmm… úgy 13 személy. És bezony senki sem kezdett suttogni, vagy csendesebben beszélni. Még egy vita is kialakult, amibe a baba anyukája is belefolyt. A kisfiú pedig szépen, békésen elaludt az ordítozás közepette. Hát… különbségek márpedig vannak! 😀

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on november 2, 2012 by in Kultúra.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: