maceram

Az élet Isztambulban MACERAS, de a legizgalmasabb, ami eddig valaha történt velem. Ez az én nagy MACERAM!

Törtenet E.-röl /3. fejezet/

Nem sokkal E. sikeres beköltözese utan Eb.-bel ugy döntöttünk, hogy csajos estet csapunk munka utan. Vettünk rengeteg edesseget, felmentünk az emeletre, befeszkeltük magunkat a kanapera, felhangositottuk a “török VIVA”-t es elveztük a traccs-partit. Mig E. meg nem erkezett. Elfeküdt az “L” alaku kanape egyik felen, es kezdetben csak neha szakitott minket felbe-ö is beszelgetni akart…magarol. Mindig meghallgattuk, majd visszatertünk a temankhoz, vagy ujat kezdtünk. Akarmikor szamara erdektelen, unalmas vagy erthetetlen volt a beszelgetes, felbeszakitotta azt egy-egy sajat sztorival vagy megjegyzessel. Kezdetben toleraltuk, majd kezdtünk elszeparalodni. Kicsit arrebb huzodtunk, nem vettük eszre ha mondott valamit. Neha kertük, hogy ne szakitson felbe minket a mondatunk közepen, amire a valasz mindig az volt “Jaj, ne haragudjatok! Nem akartam! En nem is szakitottalak feeeelbe!” Eb.-bel keztük megint felvenni a fonalat, amikor E. -szerintem – egyik legkiemelkedöbb elöadasat mutatta be nekünk.

– Ahhh! Jaj,ne haragudjatok, ha felbeszakitottalak titeket, de… ahhh… oh, nagyon faj a hasam.- Kerdeztük, ker-e valamit, tudunk-e segiteni, de csak mondta, hogy nem, folytassuk, semmi gaz! Es betakarta magat egy takaroval. Mi ujra beszelgetni kezdtünk, amikor:

– Ahhhh! Ahh! Ahh! Aaaaah! Nagyon faj… nem tudom, hogy mi lehet velem!- majd 10 percig fejtegette a lehetösegeket. Az arca fajdalmas volt, a beszede lassu es vontatott. Majd amikor befejezte, szinpadiasan intett, hogy folytathatjuk, ne haragudjunk ra, ö itt sincs, es behunyta a szemet. Harom mondatot sem valtottunk, amikor ujrakezdte:

– Ahh! Aaah! Ah!- majd belekezdett egy hosszu es tekervenyes, unalmas törtenetbe, amiben meg a fal szinet is bemutatta. De nem am akarhogy:

– … Es akkor bementünk a kollegiumba… Ahh! Oh!– fajdalmas tekintet, feltartott kez, amely türelemre es varakozasra utasit, es felperces csend.- Oh! Ne haragudjatok, de nagyon faj! Szoval a kollegiumban voltunk…- öt perc sem telik el- …Oooo…- es egy perces nema csend. Eb. megszolalna, de E. leinti, ne most! Most szenvedes van, együtt kell erezni! En elkezdenek beszelgetni Eb.-bel…- Ohh! Jaj, nagyon faj! Egy perc, varjatok!!- es varni kell, nincs mit tenni, egy haldoklo beteget nem lehet csak ugy semmibe venni… Az estet be is fejeztük hamar, es többet nem is tatottunk, ha ö is otthon volt.

Az irodaban is megvaltozott a hangulat. E. nem jött többet velünk enni, de semmi harag nem volt e mögött. Egyszerüen ö kesöbb ment el szünetre, mert megvarta, mig anyukaja hazaer a munkajabol Görögorszagban, hogy beszelhessenek skypon. Otthon ugyanis nem volt internetük. Ezt megjegyeztetek, ugye? Az egyedüli ebedeket! Kesöbb meg fontos lesz! De egyebkent tenyleg nem valtozott semmi, sem a hozzaallasa, sem a viselkedese. Neha egeszen normalis volt, kifejezetten kedves, majd elöjött a dög, akiröl mar annyit irtam. Elöször Eb.-nel szakadt el a cerna.

E. nem nagyon dolgozott, vagy ha igen, akkor is rosszul vagy lassan. Hihetetlenül idegesitö volt. Nem tudom, minek köszönhetö, talan hogy rajtam (akarmennyire nem vagyok a visszaszologatos fajta)  latszott, hogy nem kedvelem E.-t, mert soha nem kellett vele  dolgoznom.  De szegeny Eb.-nek annal többször. Aznap is együtt dolgoztak valamin. En lattam, ami törtent, de Eb. el is meselte azokat a reszeket, amiket nem hallhattam. Mindketten nagyon faradtak voltak, es koncentralni is kellett a munkahoz. Valami törtent, es elkezdtek kuncogni, majd összeszedtek magukat, es dolgoztak volna tovabb, de E.-vel komolyan dolgozni lehetetlen. Annyi volt a feladat, hogy Eb. olvassa a szamot, E. pedig begepeli az excel tablazatba.

Eb.: 123998…

E.: 1…2…4?

Eb.: Nem, 12399..

E.: Varj, 1..2.. jaj, ne olyan gyorsan! Teljesen megfajdul a fejem!

Es Eb. elkezdett nevetni. Meg benne volt az elözö kuncogas, a faradsag, es E. egesz idegesitö lenye, hogy keptelen leirni nehany szamjegyet, hogy folyton panaszkodik, minden. Es csak nevetett, es nevetett! E. elöször csak furcsan nezett ra, majd kerdezte, hogy miert nevet, de Eb. nem tudta megokolni, csak nevetett es nevetett. Erre E. felemelte a hangjat ugy, hogy az egesz iroda hirtelen odafigyelt:- Ne nevess! Miert nevetsz?! Hagyd abba!- körülnezett, es amikor biztosra vette, hogy mindenki öket nezi, folytatta.- Veled nem lehet dolgozni!- szinpadias karlendites- En igy nem tudok dolgozni!- titkosan körbehordozta a tekintetet, hogy valoban figyelik-e, majd- Miert nevetsz Eb.? Rajtam nevetsz?

Eb. elöször probalt normalis lenni:- Dehogy, nem rajtad, csak ez az egesz szituacio nagyon vicces!- Te rajtam nevetsz? En nem tudok igy dolgozni, ne nevess mar!- Es ekkor Eb.-nek elege lett. Szepen ö is felemelte a hangjat, nem többre-nem kevesebbre, csak amenyire E. is. Elmondta, hogy akkor es azon nevet, amin akar, E.-nek semmi köze hozza, es ne merje felemelni vele szemben a hangjat, mert ö türelmes, de ha szorakoznak vele, nem hagyja magat.- Nema csend az irodaban, mindenki öket nezi. Aztan mindketten egyszerre kezdtek kiabalni, azt sem tudom mit vagtak egymas fejehez. Vegül a többiek mentek oda, hogy jol van lanyok, hagyjatok abba. -Tudjatok, mi lett a vege? Mindenki elkönyvelte Eb.-et egy hiszterikanak, es meg nekem is azt mondtak, jaj, Irisz, latod… Eb. tulsagosan aranyos, kar volt felajanlania E.-nek, hogy lakjanak együtt. Hat nem birtam egy megjegyzes nelkül: -Tulajdonkeppen E. volt az, aki felajanlotta, hogy ott lakjon.- nem tudom felfogtak-e, amit mondtam.

Nem csoda, hogy Eb. akadt ki elöször. Szegenynek együtt is kellett laknia E.-vel, ami- higgyetek el- nem volt könnyü. Azutan, hogy megallapodtak- E. ott fog lakni velük, mar nem volt a perszonanak semmi felnivaloja. Elöször- es azonnal, minden teketoria nelkül- a lakas alap-egyezseget rugta fel, ellentmondast nem türöen. Emlekeztek, Eb. es D. egy szobaban laktak, hogy a masik szobat gardrobkent hasznaljak, a fenti helyiseg pedig  nappali volt, az ahhoz tartozo fürdövel.

E. azonnal  kisajatitotta az üres szobat, ami rendben is van, a lanyok is igy gondoltak: csak Eb. szekrenyet es cipöit akartak ott hagyni, hiszen az ö szobajuk alig volt nagyobb, es a 2 agy meg D. ruhai miatt mar alig volt hely- de erröl szo sem lehetett. E. kijelentette, hogy szüksege van a terre, üritsek ki a szobat (sem agya, sem szekrenye nem volt meg, a szoba felig üresen kongott). Semmi hala nem volt benne, hogy a lanyok befogadtak, hogy feladtak a sajat komfortjukat erte. Követelte a sajat szobat. Vegül abban egyeztek meg, hogy a szekreny marad, de a cipök mennek- meg pedig azzal a hataridövel, hogy E. agya  megerkezik. (A szekreny is csak ideiglenes amnesztiat kapott, E. heteken at probalta megfüzni himnemü ismeröseit, hogy a ket szep szemeert latogassak meg öt, es cipeljek at a  szekrenyt A-bol B-be, de valahogy sohasem erkezett senki.) Az agy sem jött hamar, de E. naprol napra sürgette Eb.-et, hogy a cipöitöl nem tud lelegezni a (feligüres) szobaban, szoval vigye mar el…vigye mar el…vigye mar el…vigye… Mig egy este, amikor E. eppen az ujonnan vett nyitott gardrobjat szerelte össze (a mi segitsekünkkel), Eb. megelegelte a nyaggatast es athurcolta a cipöit a sajat szobajaba.

Beke ettöl sem lett, szegeny Eb. sokszor ment ugy haza, hogy “kerlek csak E. ne legyen otthon”. Eb. egy kedves es türelmes, jo lelkü lany volt, aki keptelen volt nemet mondani. Nem en vagyok a legjobb szemely arra, hogy biraljam, de sokszor mondtam neki, hogy valahol meg kell huzni a hatart, ne hagyja, hogy mindig E. gyözzön. Bar Eb. többször kiallt magaert, es voltak kiabalasok, veszekedesek es mosolyszünetek, megsem ö volt az, akitöl E. tartott. D., akarmit mondott, az bizony ugy lett. Szerencsere az a lany a talpara esett, nem hagyta magat. Amikor megelegelte E. hisztijet, egyszerüen azt mondta “Ha nem tetszik valami, mar pakolhatsz is, nem nekünk van szüksegünk rad.” Bar Eb. es E. viszonya ettöl nem valtozott, ha valami fontos volt, D. mindig elintezte. Ha takaritasrol volt szo, es a ket lany vasarnap reggel felkelt, hogy kitakaritsak a lakast, biztosak lehettek benne, hogy E. kettö utan maszott ki az agybol, es maximum 4-kor kezdett neki (ha nekikezdett) a sajat reszenek. Ha Eb. kerte meg, hogy takaritsa ki a fürdöt, a valasz mindig az volt, hogy “Jaj Eb. en folyton takaritok, egesz heten, a sajat tempomban. Most inkabb iszom egy kavet, meg elszivok egy cigit, majd talan utana!”. De ha D. csak megemlitette a takaritast, maris ugrott. A helyzet sokszor mar komikussa valt, ha szüksege volt valamire E.-nek, peldaul harman vettek valamit, es ö fizetett, es Eb. mar megadta a reszet, de D. meg nem, akkor meg sem merte kerdezni, helyette inkabb Eb.-hez fordult “Jaaaj Eb.! Beszelnel D.-vel, hogy esetleg, ha eppen eszebe jut, hogy…ha nem olyan nagy gond…adja meg azt a par lirat! Tudod, meg tegnaprol!” “Miert nem kered meg te, ha annyira sürgös?” “Jaj, nem sürgös! Dehogy! Csak gondoltam…”

Hat igy mentek otthon naluk a dolgok. De van kettö vicces-szomoru sztorim is a lanyok együtteleseröl! Egyik este a lanyok fenn teveztek az emeleten. Sokszor csinaltak azt, hogy hajnalig neztek a sorozatokat, kaveztak, cigiztek meg beszelgettek. Eb. szerint sokszor egeszen jol ki lehetett jönni E.-vel…föleg ha D. is ott volt. Aznap este Eb.-nek fajt a feje, igy mar viszonylag koran, 11 körül lement aludni. Bemaszott az agyba, lekapcsolta a villanyt es azonnal elaludt. Majd a következöre ebredt: E. bement a szobaba, felkapcsolta a villanyt, es szolongatta öt: “Eb.! Eb.!” Eb. felalomban volt, de nem nyitotta ki a szemet, csak tovabb aludt…vagyis akart… mert ekkor E. odelepett hozza, es megrazta: “Eb.!” “Hmm… mi az?” “Jaj, csak meg akartam kerdezni, hogy alszol-e!” Hat több sem kellett Eb.-nek, csodaszep karomkodasok közepedte zavarta ki E.-t, majd ravagta az ajtot. Masnap meg egy bocsanatkeresre sem tellett.

A masik sztorit Eb. szavaival meselem el: ” Egyik reggel almosan megyek ki a konyhaba, hat latom, hogy E. tejet önt egy talba, majd beletesz egy kanalat. El sem tudtam kepzelni, hogy mit csinal, vajon kanallal akarja inni a tejet? Majd elindult a szobajaba, en meg mint egy galamb, ott settenkedtem mögötte. E. mar a szobajaban volt, amikor utolertem, hattal nekem, nezett ki az ablakon. A tal a kezeben volt…es ropogtatott valamit… el sem tudtam kepzelni, mit ropogtat a tejen! Valami ürüggyel megszolitottam -E.!- amikor megfordult, lattam, hogy müzli van a taljaban! Majdnem elnevettem magam, gyorsan ki is mentem a szobajabol! Hat a szobajaban rejtegeti a müzlijet, nehogy megegyük! Amikor mindig minden közös amit veszünk! De hat meg is mondhatna nekünk, hogy abbol ne együnk…mert nem tudom… az a kedvence, vagy valami! Szerinted hova rejti? Az agya ala? Vagy a parnaba?”

Hat igen, voltak vicces meg bosszanto sztorik E.-vel, de azert egyikünk sem sejtette, hogy mi lesz ebböl, hogy mennyire komolyra is fordul az egesz.

Reklámok

3 comments on “Törtenet E.-röl /3. fejezet/

  1. Petra
    január 15, 2013

    Mikor jön a 4. fejezet? 🙂

    • babanicsirisz
      január 16, 2013

      haha, kis türelmetlen! 😀 Amugy ma vagy holnap! 🙂

      • Petra
        január 16, 2013

        Jeeee! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on január 10, 2013 by in Regénybe illő.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: