Facebook Rehab- A döntéstől a cselekvésig

II. fejezet

Az érzés, a gondolat, az elhatározás adott… mégis mi lehetne a megoldás? Hogyan szerezzem vissza az óráimat, hogyan kontrolláljam a Facebook-használatomat?

A Facebook nem rossz. A Facebook olyan mint az alkohol. Ki utasítana vissza egy pohár finom bort, vagy egy korsó hideg sört? Az alkohol segít ellazulni, teret ad a baráti találkozásoknak. Az viszont, aki függővé válik, könnyen elveszíti önmagát, az embereket maga körül és kapcsolatát a valódi világgal. Hogyan szabadulhat meg valaki alkohol-függőségétől? Úgy, ha teljesen kizárja azt az életéből. Ki hallott már olyan ex-alkoholistáról, aki azt mondta, hogy “Ugyan, egy ital nem a világ!” és nem esett vissza?
Ismerek olyan embereket, akik óriási önkontrollal rendelkeznek: hetente egy-két alkalommal néznek fel a Facebookra, elolvassák leveleiket, és körülnéznek, mi történt a barátaikkal az elmúlt időben. Ezek az emberek az igazi, a tudatos felhasználók, nekik lett ez kitalálva.
Az embereknek viszont, akik egyszer függővé váltak, akiknek nincs önkontrolljuk, azoknak nincs más választásuk, mint teljesen leszokni függőségük tárgyáról. Ahogy az alkoholisták sem kóstolnak bort, így én sem tehettem mást, mint iktattam ki a Facebookot az életemből.

Ezt a döntést azonban nem követte azonnal tett. Először lelkesedtem, majd amikor felmentem a netre, hogy töröljem magam, hirtelen visszahőköltem. Mit csinálok én? Itt van az összes imerősöm, itt szervezem a találkozóimat, innen tudok meg mindent mindenkiről. Gyorsan ki is vertem a fejemből.
Ez a gondolat azonban nem egy kósza ötlet, ennek mély gyökerei vannak; a Facebook-függőségem egyszerűen gyilkolta a személyiségemet, így újra és újra előkerült a menekülés gondolata.

Szerencsére egy rendszerető, és rendszerezni szerető ember vagyok, így nem risztanak olyan munkák, hogy adatokat, dokumentumokat tegyek rendbe, szisztemalizáljam őket és időt szánjak rájuk. Ez azért fontos, mert rájöttem, hogy a Facebook-mentesség alatt az hiányozna a leginkább, hogy kommunikáljak a sok ismerősömmel, akiket végre összegyűjtöttem. Mennyire kényelmes is, hogy egyszer megtalálok valakit, bejelölöm ismerősként, és onnantól kezdve ha eszembe jut, csak írok neki, hiszen az ő felelőssége, hogy frissítse az adatait, nem az enyém. Akármikor a nevére kattintok, el tudom érni. Luxus és kényelem. Ezt kellett feladnom, és kitalálni valamit, hogy a nekem kedves embereket mégse veszítsem el.

Körülbelül egy hete annak, hogy felötlött bennem a gondolat, hogy anélkül, hogy szépen és csendben lelépnék Facebookról, írok a számomra fontos embereknek, értesítem őket a döntésemről, és elkérem az elérhetőségeiket. Nekem, aki szeret táblázatokkal dolgozni és adatokat rendszerezni inkább játéknak tűnt ez, mint munkának. Ez a szerencsém, más talán itt akadt volna el, és döntött volna úgy, hogy marad ott, máshogy úgysem lehet fenntartani a kapcsolatot az emberekkel.